Miután az összekapcsolt űreszközök elérték, és pályára álltak a kiszemelt égitest körül, elsőként pontosan fel kell azt térképezni. Ez alapján eldönthetjük, pontosan hova irányítsuk az LE-t. Ha a szonda átküldte a Földre a felszínről készült képeket, akkor a kutatócsoport megkezdheti a leszállóhely kiválasztását.

Mivel a célobjektum valószínűleg távol tartózkodna a Földtől, az egységnek automatikusan kell majd leszállnia a hosszú oda-vissza kommunikációs idő miatt. Ezért célszerű olyan helyet választani, amelyik sík, és nincsenek rajta nagy sziklák, aminek az LE nekiütközhet. Emellett természetesen tudományosan érdekes helynek kell lennie. Ha a célpont egy üstökös, akkor fontos, hogy a leszállóhely talaja viszonylag kevés vízjeget tartalmazzon, vagy ne nyilvánvaló gejzírszerű porkiáramlási hely legyen. Így kisebb a veszélye, hogy a Nap közelébe érve a jég szublimációja során keletkező anyagkitörés elsodorja az LE-t.

A 67P/Churyumov-Gerasimenko üstökös felszíne. Jól illusztrálja, milyen nehéz is leszállni egy hasonló égitesten.

A leszállóhely talajának azonban más feltételeknek is meg kell felelnie. Többek között viszonylag puhának, és kevésbé tömörnek kell lennie, hogy az LE-t könnyebb legyen rögzíteni pl. egy szigonnyal.

Mindazonáltal az is szükséges, hogy ne legyenek magas, árnyékot tartó hegyek a közelben. Így, amennyiben napelemes szondáról van szó, egy helyi nap alatt elegendő ideig kaphatnak fényt a napelemek.